2021. március - képekben

2021.03.01
Márciusban sok természetfotót sikerült csinálnom, ugyanis voltunk a Dunántúlon, ahol már gyönyörű tavaszi idő volt, ezt pedig az erdő is érezte. Anyukám nemrég volt a Mátrában, itt is sok kép készült, amit megengedett, hogy feltöltsek. Nagyon érdekes látni, hogy az ország két végében is megtalálhatjuk ugyanazokat a kedves kis tavaszi virágokat, amiket én úgy szeretek! Több helyen is voltunk még kirándulni, persze minden képhez odaírom majd, hogy hol készült. Ezen kívül pedig láthattok majd pillanatképeket, arról, hogyan is telt nekem a március.

Mint látjátok ebben a hónapban több helyre is el tudtunk kirándulni, főleg a karantén miatt. Persze nekem is nagyon hiányzik a rendes iskola, de ha már így alakult, akkor most próbálok a sportra koncentrálni, többet futni menni és focizni az öcsémmel. Ha esetleg nem tudod, hogyan töltsd el hasznosan az időt, az előző évi karanténban írtam egy bejegyzést, amiben sok ötletet megosztottam veletek


A képek forrása: Egy kép kivételével minden képet én vagy valamelyik ismerősöm készítette, kérlek, azokat a képeket, amin én és a testvéreim vannak ,NE használd fel, ami pedig természetképet ábrázol, azt csakis úgy, hogy engem, és a blogom linkjét megjelölöd. Köszi!

https://www.facebook.com/redeicsaba1980/posts/973835189817872