Vászonzsákoslány interjú

2021.07.05

Sziasztok! Több mint egy hónappal ezelőtt beszéltem meg Antal Évi (vászonzsákoslány) blogger/youtuberrel egy interjút. Az én elfoglaltságom miatt azonban nem tudtam még eddig megcsinálni. Most viszont végre sikerült befejeznem, remélem élvezni fogjátok :)


  • Mikor, mennyi idősen, és hogyan kezdtél el érdeklődni a környezetvédelem iránt?

A szüleim is tudatosan élnek/éltek, és engem is így neveltek. A nevelőapám pedig környezetmérnök, ő mindig figyelt arra, hogy szelektíven gyűjtsük a hulladékot, komposztálót épített, tulajdonképpen tőle jött ez az egész. De komolyabban az egyetemen kezdtem ezzel foglalkozni, a Moholy-Nagy Művészeti egyetemre jártam, Designkultúra szakra, és a design alapú gondolkodásnak az egy nagyon fontos szegmense, hogy fenntarthatóvá tegyük azt a tárgyat, amit tervezünk, hogy a fenntarthatóság bele legyen kalkulálva annak a tárgynak az életébe.

  • Hogyan jött az ötlet, hogy videókat, tartalmakat is készíts róla?

Ezen nagyon sokat gondolkodtunk, hogy mi érdeklődünk a zero waste iránt, és ezt át kellene adnunk az embereknek, mert ez úgy jó, ha többen csináljuk. Eleinte én blogoltam róla instagramon, de a közös ötletünk egy YouTube csatorna volt. A párom operatőr, vágó és filmrendező, én pedig az egyetemen főleg szövegírással, szövegszerkesztéssel, kommunikációval foglalkoztam. Egyértelmű volt, hogy ezt összerakjuk, és ez lett egy YouTube csatorna.

  • Gondoltál már arra, hogy iskolákba/óvodákba tarts előadást a környezettudatosságról?

Nem csak gondolkodtam, én tartok is előadásokat iskolákban. Főleg egyetemekre szoktak hívni meg középiskolákba. Meghívásos alapon én bármikor megyek szívesen ilyen helyekre, akár online, akár személyesen. Szívesen tartok előadásokat, mert az oktatást egy nagyon fontos dolognak tartom. Az elsődleges küldetésem az, hogy a fiatalabb generációt a környezetemben meg tudjam győzni arról, hogy ez egy nagyon fontos téma, és fontos kérdése lesz a jövőnknek.

  • Online vásárlás esetén az nem baj, hogy messziről jön a termék? Hisz a szállítás is üvegházhatású gázok kibocsátásával jár.

Szerintem ezt a kérdést már a kérdésben megválaszoltad. Igen, online vásárolni nem túl környezetbarát, pláne ha messziről érkezik, én próbálom kerülni, amennyiben az lehetséges és kivitelezhető.

  • Szerinted megoldható lenne az iskolai étkeztetés során, az, hogy aki szeretne, vegán ételeket egyen?

Az iskolai étkeztetés egy nagyon érdekes téma, Magyarországon a bölcsődékben, óvodákban, általános iskolákban ez egy nagyon szigorúan szabályozott dolog. Középiskolában ez talán sokkal könnyebben megoldható, oda már vihet magával a diák ebédet, uzsonnát. Alsóbb osztályokban ez nehezebben megoldható, iskolája válogatja. A Waldorf iskolákban például vegetáriánus/vegán konyha van alapból. A többi iskolában meg ez megegyezés kérdése, hogy hogyan állnak hozzá, de ha nincs vegán étkeztetés biztosítva, akkor amennyiben van erre engedély, vagy megengedik az intézményben, akkor érdemes ebédet csomagolni a gyerkőcnek.

  • Csak úgy lehet valaki igazán környezetvédő, ha vegán? Miért jobb az, ha műanyag csomagolásban veszünk vegán termékeket, mintha műanyagmentesen húst, tojást stb.? Tényleg ennyire nagy a különbség az állati/ nem állati eredetű termékek "ökológiai lábnyoma" között?

Ez egy érdekes kérdés. A veganizmus nem egy környezetvédelmi mozgalom, hanem egy filozófia. Történetesen viszont az állati eredetű élelmiszerek iszonyatosan nagy ökológiai lábnyommal rendelkeznek. Azt gondolom, ha valaki környezetvédelemmel akar foglalkozni, akkor nem mehet el amellett, hogy igenis legalább csökkenteni kell az állati termékek bevitelét, mert ezek nagyon káros hatással vannak a bolygóra nézve, üvegházhatású gáztermelés, szeméttermelés és vízhasználat szempontjából. Valamint az etikai oldalról még nem is beszéltünk, ami szintén nagyon fontos szerintem. Ami még megemlítendő, hogy nem muszáj csomagolt növényi termékeket venni, lehet teljes értékű növényi étrendet folytatni, ahol a zöldségek, gyümölcsök, olajos magvak, gabonafélék, gombák, hüvelyesek vannak előtérben.

  • Honnan tudhatom, hogy mi megbízható forrás, ha környezetvédelemmel kapcsolatban szeretnék olvasni/ tájékozódni? Te honnan szoktál tájékozódni?

Ezt a forrásnak a forrásaiból lehet tudni, hogy milyen tanulmányokra támaszkodik, vagy csak légből kapott állítások, ilyenekre lehet figyelni. Egyébként én inkább dokumentumfilmekre szoktam alapozni. A zero waste életmóddal kapcsolatban sok könyv is van, de ez persze nem tudományos írás, hanem életmódkönyv.

  • Tudnál ajánlani néhány könyvet, dokumentumfilmet, ami érdekes lehet, ha többet szeretnénk megtudni a környezetvédelemmel, low waste életmóddal kapcsolatban?

A David Attenborough filmek azok alapművek ilyen szempontból. Netflixen vannak nagyon szuper dokumentumfilmek, például a Cowspiracy, ami a szárazföldi iparosított állattartásnak a környezeti hatásáról szól, a seaspiracy, ami pedig az iparosított halászat környezeti hatásáról, fenntarthatatlanságáról szól. Az Ice on fire című dokumentumfilm a klímaváltozásról szól. A The true cost című film a ruhaipar fenntarthatatlanságáról, tehát a fast fashion-ról szól. De én azt javaslom, ha valamelyik téma ezen belül elkezd érdekelni, akkor egyszerűen csak keress rá tanulmányokra.


Köszönöm, hogy elolvastad az interjút. Ha tovább olvasnál a blogomon, az alábbi gombokra kattintva másik bejegyzéseket találsz.


Háttér forrása: Antal Évi